2023. augusztus 28., hétfő

Suhanj 6 órás verseny

      Az egész Suhanj mozgalom célja- a fogyatékkal élő  sportolók támogatása,  a szervezés, a hatalmas hangulat, a mezőny, a segítők , a helyszín , minden szuper. Régi vágyam a maraton, és mivel fiatalabb már nem leszek, ideje volt elkezdeni tennem is érte. Ennek részeként, ki akartam próbálni, hol tartok,  mit bír a szervezetem, az izületeim , mire vagyok képes. Ha valahol , hát a Suhanjon mindezt tök jól ki tudtuk próbálni.A Margitsziget meg amúgy is örök szerelem , és körözni kell , tehát bármikor abbahagyhatjuk ha nem megy , szoval ideális. Melyikünk  találta ki, hogy egyéniben induljunk nem tudom. Lea szerint én. Hát lehet, de ő meg egyből lecsapott rá! 😊 Ha váltózunk akkor mind a hat órát egyedül vagyunk , akkor már nem jobb inkább együtt futni? Kicsit azért hülyén éreztem magam az „igazi „ futók között az egyéni rajtszámommal , de mindegy😊. Azt elég nagy biztonsággal tudtam, hogy tudunk 5-6 órán keresztül egyfolytában futni,  de hogy az mire elég, hogy birom a betont, mi van a frissitéssel, hogy néz ki egy ilyen hosszú verseny , azt nem .

A rajtban régen látott futóbolondokkal

Egyszer már voltam Suhanj 6-on 3 fős váltóban, még a szigetmonostroli gáton és már akkor rabul ejtett az egész. Pedig akkor ömlött az eső. Hát most nem esett , a rajtban este 11 kor még 31 fok volt, és a hőmérő higanyszála hajnalban is alig esett  30 fok alá. Iszonyú meleg volt, dőlt rólunk a víz. A melegen és az  éjszakán kívül nehezítés volt még a beton.  Az első körben szólt is a csípőm , hogy nem szereti. Szerencsére volt egy párszáz méteres rövid kavicsos járda, az mindig rendbetett. Mivel speckó diétán vagyok , a frissitőasztalról  banánt tudtam enni , az jó, de kellett valami sós is, sajt, földimogyoró, ropi  kizárva, szerencsére volt olajbogyó. Egy darab banán egy olajbogyó . Működött. Viccesen nézhettem ki, de a frissitőasztalnál szemük se rebbent😊  Egyéni frissitésnek vittem izostar zselé kockát, kólát termoszban,( Lea zseniális találmánya, igy HIDEG marad) és  bekevert izót .

Hőmérséklet és páratartalom a rajtban

A hangulat az fantasztikus volt. Bogár Janitól kb minden körben kaptunk egy, Hajrá csajok! buzdítást, attől mindig megtáltosodtunk! De nemcsak ő, öreg fiatal, lassú gyors, elit vagy hobbi futó, mindenki szurkolt, biztatta a többieket. Senkit nem érdekelt a tempónk, mindenki a saját versenyét futotta. A segítők kedvesek , figyelmesek voltak, igyekeztek minden módon megkönnyiteni a futást. Találtunk egy másik hozzánk hasonló csaj párost , velük meccseltünk és húztuk egymást. Végül ők „nyertek” kb 150méterrel. Jövőre veletek ugyanitt!

30km =9 kör volt a célkitűzés, (mennyiii??? na ezt, biztos nem én találtam ki) de persze addig futottunk ameddig le nem fújták. Lassan, egyenletesen beszélgetősen, nagyobb hullámvölgy nélkül teltek a kilométerek, leszámítva persze , hogy éjszaka volt, dögmeleg és már órák óta futottunk. Tapírka időről időre mint egy gyorsvonat elporzott mellettünk,  larzen beállt mellénk dumálni egy kicsit de különösebb esemény nem zavart minket. A frissités is jól ment, amig ettünk ittunk belesétáltunk, majd mentünk is tovább.  Az utolsó kör az valami egész elképesztő volt. Az utolsó fél órában a kissé már kómás mezőny felébredt, megrázta magát és turbó sebességre kapcsolt, minket is magukkal sodorva.  Mindenki úgy futott mint aki megkergült, mintha nem lenne holnap. Leust ráadásul a stadionban elkapta valami régi versenyláz (volt még  ~1 perc a lefújásig) tempót váltott  az utolsó 150 métert szabályosan lesprinteltük, hogy elérjük a célkaput.  Azt hittem belehalok, de brutál jó befejezés volt. Elértük a célkaput😁

10 teljes kör lett, saját mérés szerint 35,4km. A  legkülönfélébb helyeken van izomlázam ( pl a karomban és a vállamban nagyon) de ezen kívül mára minden rendben.  Még sosem láttam igazi ultrafutó versenyt belülről , (mégha én csak rövidet mentem is) és nagyon megfogott a hangulata. Nem hinném, hogy számomra opció lehet egy maraton feletti táv, de váltóban vagy szurkolóként/segítőként még biztos megyek.  Nagy élmény volt , köszi Leus hogy velem tartottál az újabb kattant ötleten.

Megcsináltuk!